Holisztikus fitnesz

Az egészség ellenszere – a hiányállapot létezik!

VIGYÁZZ, SPOILER KÖVETKEZIK!

Most megy a mozikban az Egészség ellenszere c. film (A Cure for Wellness), mely kb. arról szól, hogy egy titokzatos és borzalmakkal teli szanatóriumban nem is gyógyítás folyik valójában: hanem egészséges gazdagok életerejét szívja ki a gonosz doktor, hogy ő maga sokszáz évig élhessen. 

 

A szanatóriumba érkező srác eleinte csak arra figyel fel, hogy a bent lévő betegek már-már beletörődnek: nemhogy javulna az állapotuk, hanem egyre rosszabbul vannak, sőt, a halálos kiszáradás és végelgyengülés jeleit mutatják – pedig egész nap mást sem csinálnak csak terápiákra járnak és gyógyvizet isznak.

Nem tudok nem arra gondolni, mióta láttam a filmet, hogy velünk is ez történik: számtalan gyógyszer és egészséges “megoldás” tódul felénk, de valahogy mégis egyre több a (súlyos) beteg és egyre rövidebb ideig élünk. 

 

Nos, nem kertelek: számomra világos, hogy a filmben megjelenő fokozott hiányállapot, ami során szép lassan múmiává aszalódnak majd meghalnak a kliensek, itt a mindennapjainkban is jelen van. Ez nem valami fura képzelgés vagy összeesküvés elmélet 🙂 Tápanyag hiányban szenvedünk. 

Dr. Márai Géza tanulmányai szerint a hatvanas évektől 1985-ig mintegy 70-80%-kal csökkent zöldségeink és gyümölcseink vitamin- és ásványi anyagtartalma! Ez azt jelenti, hogy szervezetünk rég nem jut annyi minőségi tápanyaghoz, amennyihez kéne.

Tehát: lehet, hogy a nagymamád megevett 2 kiló gyümölcsöt egy hét során és ezzel fedezte pl. a kálcium szükségletét, de te megehetsz 2x annyit is, a kalcium-igényed kielégítetlen marad a SPAR-os almával, ami napfényt és esővizet hírből sem ismer és ha a falnak dobnád, visszapattanna…

Viccet félretéve: a mindennapi táplálékunk eleve a táplálkozási szokásainknak köszönhetően – gyorskaják, feldolgozott élelmiszerek – nem fedezik a tápanyag szükségletünket. Rosszabb hír a tudatosan táplálkozóknak: sajnos a napi szintű zöldség-gyümölcs fogyasztás sem 100%-os megoldás, és azzal sem sokat javítunk a helyzeten ha edzés után színes porokat, és a gyártósorról lejött (napfényt, vizet, földet nem látott) szintetikus “vitaminokat” fogyasztunk agyba-főbe.

A film története tehát NEM fikció!

Újra éljük, nap mint nap. Tápanyag hiányban szenvedünk. És szép lassan – csak nem olyan látványosan, mint a filmben – aszalódunk, sorvadunk, pusztulunk el. A betegségekre kapott gyógyszerek pedig: halottnak a csók-kategória.

 

Képtalálat a következőre: „keywan grashoff”

A legtöbb betegség kialakulásának oka a tápanyag hiány, melyen ront a szervezetbe bejutó méregayagok mennyisége. 
– mondta Dr. Keywan Grasshoff  német kutató-biológus doktornő, aki a mikroalgák mellett tette le a voksát, mert kutatásai bizonyították: ezekben van meg MINDEN vitamin, ásványi anyag, melyekre az emberi szervezetnek szüksége van. (A NASA is mikroalga kapszulákkal látja el az űrhajósait, egyébként Keywan is a NASA-nál dolgozott.)

 

Szóval, a halál okainak feltárásához 17500 boncolást végeztem el, és a következő eredményre jutottam: Minden állat és ember, amely természetes halált hal, a tápanyag hiánya miatt halt meg. Kapcsolódó kép
– mondja Dr. Joe Wallach, a híres (A halott orvosok nem hazudnak c.) előadásában, majd kifejti, hogy az ember 120-140 életévre van “kalibrálva”, ahogy ezt számtalan érintetlen (nig
ériai, tibeti, kelet-pakisztáni) népek 150-200 éves öregei bizonyítják… Kifejti azt is, hogy milyen betegségek milyen hiányállapotokból fakadnak – bizonyítottan. (Az előadás magyar fordítását itt osztottam meg.)

 

Összefoglalva: ehetjük a (szintén haldokló) orvosok által felírt gyógyszereket, és ehetjük a gyári-almákat és gyári-vitaminokat, előrébb nem jutunk. Mert éhezünk. Valódi, természetes tápanyagra. És ez nem csak komoly betegségek formájában nyilvánul ám meg! Apróságok is jelzik:

  • hajhullás, repedezett köröm
  • állandó éhség, sóvárgás, túlsúly
  • alulmaradt testtömeg, felszívódási problémák
  • alvási problémák
  • bőrproblémák
  • fáradékonyság, frusztráció

 

“Nem érted?! Anyád hullafáradt!”

Én anyukaként – nagyon szégyellem – a fáradtan-kiabálós fajta voltam évekig. Egynél többször mondtam el a kisfiamnak, hogy fenti mondatot, melyet már ő fejezett be… : ( Amikor (sok hónapig) kutattam és tudatosítottam a “hiányállapot” problémát, majd tettem ellene észrevettem: még este 7-kor is mosolygós voltam és bukfenceztem vele, vagy épp késő estig képes voltam (érdemben) dolgozni, írni, esetleg edzeni.

 

Az alakunkon is meglátszik!

Az egészség fontosabb mint az alakunk, de persze ki ne akarna csinos lenni?! A vendégeimen (személyi edzésen) pontosan látom, hogy ki visz be kellő mennyiségű tápanyagot: aki nem teszi meg, folyamatosan éhes, a fogyása stagnál vagy be sem indul (hisz “éhséget” érez, így képtelen az adagokon csökkenteni!) , az izomépülésre esélytelen. Aki szépen odafigyel, az hamaosan észreveszi, hogy
– van ereje és kedve sportolni
– jobban alszik, kipihentebb, kevésbé nyűgös és nem dől ki délután 2-kor
– csökken az éhségérzet, és a falás rohamok megszűnnek
– gyorsabban épül az izomzat, látványosabb a fejlődés

 

A műkörmösöm meg ne tudja… 🙂

Ezt tényleg halkan, hogy az ex-körmösöm meg ne tudja: a 2 hónapnyi odafigyelés eredménye olyan erős köröm lett, hogy a műköröm szószerint pénzkidobás lenne… 😉

Nem szeretném ragozni: a 21. században hiányállapotban szenvedünk, melyet észre sem veszünk (maximum a fáradékonyságon, betegségeken és a folyamatos éhségérzeten). Ha képesek vagyunk ezt felfogni, elfogadni és megtenni a kellő lépéseket, akkor már félig nyert ügyünk van! Én magam a mikroalgák mellett tettem le a voksomat, és a klienseimnek is ezt ajánlom. Nemcsak a fenti tudásom, hitem, és nem csak a saját tapasztalataim, hanem sok-sok kliensünk és idegenektől kapott pozitív tapasztalat bizonyítja, hogy az algák (megfelelő összetételben) képesek a legkomolyabb betegségekre is megoldás nyújtani, és javítani az életminőségen.

 

Olvasd el a kapcsolódó cikkeket!

 

Tetszett a cikk? Ajánld a barátaidnak is! :)

Szép napot Neked: Blanka

A 2017-es nyaralásodra végre a fittebb, karcsúbb, magabiztosabb Önmagadat vinnéd? Válaszd ki Te, hogyan segíthetek Neked ebben! 

Már edzettél velem vagy rendeltél tőlem? Akkor várlak szeretettel a V.I.P infókkal, tervekkel, tippekkel teli zárt csoporunkba! >> tovább a zárt VIP csoportunkhoz

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!