Holisztikus fitnesz

15 (újabb) TITOK rólam

2012 őszén kezdtem blogolni – vagyis első blogom, a Fitneszanyu Blog betöltötte a 7. életévét októberben. A blogszülinap alkalmából egy rendhagyó bejegyzéssel készültem: íme, néhány infó rólam, amit talán nem gondoltál volna! 😛 (Az 1. blogszülinapon is megosztottam 15 titkot magamról,  egy következőn pedig a Nem vagyok tökéletes című posztot, amit az NLC is átemelt.)

1.TITOK: 31 éves lettem októberben, és 7 éve vagyok édesanya. A kisfiam, Ádám 2012 nyarán született, és 1,5 éves korától egyedül nevelem őt. Ádi most lett másodikos, egy természetbarát osztályba jár. 

2. TITOK: a fitnesz mellett van egy másik szakmám: idegenvezetéssel és utazás szervezéssel is foglalkozom, méghozzá lengyelek beutaztatására specializálódtam. Az egyetem után a fitnesz volt a fő vonalam, és a turizmus a “hobbym”, de az évek múlásával egyre több sikert hozott, így már a vállalkozásom 50%-ban  turistákkal foglalkozom. 

3. TITOK: totálisan humán beállítottságú vagyok, bölcsész diplomám van, imádok olvasni, ellenben utálok számolni. Ezért is kaptam sokkot, mikor tavaly iskola kezdéskor a kisfiamról kiderült, hogy ő meg abszolút reálos… Alig várja a matekot, a plusz gyakorlásra meg azt mondja: “Jessssz” 😀

4. TITOK: a “holisztikus fitnesz” elnevezés egy levédett név lett, amit szószerint egy álmomból hoztam. Még aznap reggel létrehoztam ezt a blogot. Szerintem tökéletesen kifejezi, amit 18 éves korom óta üzenni akarok a világnak a fitneszről és önismeretről. 

5. TITOK: imádom a kínai kaját. 

6. TITOK: a női létet egy ajándéknak tekintem, izgalmas titoknak és lehetőségek tárházának. Még akkor is ha a fájdalmas oldalait is ismerem, mert voltam bántalmazó kapcsolatban, egyszer elvetéltem, és ismerem az egyedülálló anyaság minden nehézségét. Ma mégsem cserélnék senkivel!

7. TITOK: legszívesebben Szabó Magdát olvasok. 

8. TITOK: néha offline időszakot tartok az életemben (mint például most októberben), mert a görgetés rengeteg időt és energiát köt le. Ilyenkor kiiktatom a közösségi oldalakat, leiratkozom felesleges emailekről, és picit offline-ba rakom magam pár hétre. 

9. TITOK: nem ragaszkodom tárgyakhoz, csak néhány könyvhöz, néhány családi emlékhez, és az órámhoz, amit egy számomra fontos személytől kaptam. 

10. TITOK: a kisfiamnak megtetszett a Harry Potter (még csak az 1. részt éreztem neki valónak, de valósággal beleszeretett). Ettől nagyon boldog lett a benne élő 10 éves Blanka – csak azt sajnálom, hogy a gyöngybetűkkel írt füzetem, amiben az ÖSSZES varázside szerepelt, már nincs meg 😀

11. TITOK: mindennap naplót írok. Az írás segít az életem értelmezésében, a hálaadásban, a gondolatok összeszedésében. Fontos, hogy kézzel tudjak írni – ez szabadít fel igazán.

12. TITOK: minden terméket, amit ajánlok Nektek, előtte tesztelek. Rengeteg termék-ajánlás felkérésre mondok nemet.

13. TITOK: a múltkori titok-listáról a legnagyobb sikert az analóg-órás bejegyzés aratta. Képzeljétek, a kisfiam már most le tudja olvasni az analóg és a digitális órát is! 😀

14. TITOK: Kőbányán nőttem fel, és a kisfiammal oda is költöztünk vissza 7 éve. Idén nyáron viszont Angyalföldiek lettünk – ami óriási váltás, de nagyon élvezzük. 

15. TITOK: mikor a húgom külföldre költözött, a testem 4 hét komoly betegséggel jelezte, hogy rosszabbul vagyok, mint mutatom, és hogy jó lenne összhangban lenni a testemmel-lelkemmel. Az akkori összes nehéz folyamatból a coaching húzott ki, és így lettem végül én is coach

+1 TITOK: a Kőbányai Szent László Gimibe jártam, ahol az osztályfőnököm segítségével fogytam le (16 évesen közel 90 kilót nyomtam). Innen a fitnesz szeretete, a karrierem alapja. Itt kezdtem el lengyelt is tanulni, és a lengyel tanárom Anikó néni, hatására diplomáztam lengyel szakon és lettem idegenvezető is – innen a turizmus vonal. Az érettségi után az angol tanárom azt mondta, hogy szerinte nekem az írás és marketing való, mert annyira “másképp tudok ránézni a dolgokra” – nos, ezt akkor egyáltalán nem értettem. Most viszont javarészt ebből élek. 😛 Vajon honnan tudta? Vajon a sors valóban odasodor, ahol a megfelelő emberekkel és feladatokkal találkozunk?…

Ez már nem az én titkom, hanem az élet titka. Én is csak fejtegetem. Ebben a blogban is, például. Köszönöm, hogy olvastok! 🙂 Rólam, a szemléletemről és munkásságomról többet a honlapomon olvashatsz

Blanka

 

Tetszett a cikk? Ajánld a barátaidnak is! :)

Szép napot Neked: Blanka

Még több hasznos infó a fitnesz és a coaching világából, csoportos és egyénre szabott megoldások: www.hamoriblanka.hu

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!